részletek:
részletek:
részletek:
teljes pályázati dokumentáció:
Tisztelt Lakosság!
Az újonnan létrehozott játszóterünk a mai napon hivatalosan megkapta a TÜV engedélyét, így az már hivatalosan is biztonságosnak minősített és használható!
Köszönjük a türelmüket!
Jó szórakozást, és kellemes időtöltést kívánok az új játszótéren!
Oláh Tamás, polgármester
MEGHÍVÓ
A 2011.évi CLXXXIX.tv. 54.§-a alapján
Tarnaszentmiklós Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
2021. november 16-án ( Kedden ) 15 órakor
KÖZMEGHALLGATÁST tart
Helye: Kultúrház
Napirendek:
1. Polgármesteri köszöntő és tájékoztatás az elmúlt egy év feladatainak végrehajtásáról.
2. A helyi lakosságnak és a helyben érdekelt szerveknek a helyi közügyeket érintő kérdései, javaslatai.
A közmeghallgatáson a MASZK HASZNÁLATA KÖTELEZŐ!
Oláh Tamás polgármester
Gyermekeink védelmében elnevezésű informatikai rendszer továbbfejlesztése kapcsán hatályba lépő jogszabály módosításokhoz kapcsolódó nyomtatványok
A módosítás szerint az ellátások kérelem nyomtatványait és az igényléshez kapcsolódó egyéb nyomtatványokat a miniszter által e célra rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani, kitölteni.
Formanyomtatvány Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultsághoz és hátrányos helyzet megállapításához:
Formanyomtatvány Környezettanulmány Hátrányos helyzet, halmozottan hátrányos helyzet megállapításához:
Tisztelt Eb tartók! Kedves Kutyatulajdonosok!
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.) 42/B. § (1) bekezdése alapján az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat – ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel – három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez.
További részletek, ebadatlap: ide kattintva érhető el.
Intézkedési Terv az új koronavírus-járvány időszakában az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatására:
Kórházi kiskönyv autizmussal élő személyek részére:
további információk: http://aosz.hu/
a részletekért kérjük, kattintson a képre
Könyvtárbusz
2019. október 9-én beindul Tarnaszentmiklóson a KÖNYVTÁRBUSZ program a Bródy Sándor Megyei Könyvtár szervezésében.
A 23 települések közül Tarnaszentmiklós az elsők között csatlakozott a programhoz, amely a legmodernebb kulturális szolgáltatást nyújtja az érdeklődőknek.
Szelektív hulladék gyűjtés
Tájékoztatás házhoz menő zsákos szelektív hulladék gyűjtésről 2019. IV. negyedévben
A DEHU Nonprofit Kft. ezúton értesíti önöket, hogy településükön a lomtalanítást 2019.11.13-ra tervezte be.
Önkormányzati választás
A Pélyi Közös Helyi Választási Iroda Vezetőjének 2/2019. (VIII.08.) számú közleménye.
A 2019. évi helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a polgármesterjelölt állításához szükséges ajánlások száma Tarnaszentmiklós településen: 20.
A 2019. évi helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán az egyéni listás jelöltállításhoz, képviselő jelöltséghez szükséges ajánlások száma Tarnaszentmiklós településen: 7.
Közlemény:
Tájékoztatás házhoz menő zsákos szelektív hulladék gyűjtésről 2019.III.negyedévben
A szelektív hulladék (papír/műanyag/fém) gyűjtésének és kihelyezésének szabályai:
Papírhulladék: vegyes újságpapír, szórólapok, kartondobozok
Műanyaghulladék és italos karton: műanyag (PET) italos palack LAPOSRA TAPOSVA, fólia (szatyor, nylonzacskó, zsugorfólia) flakonok (kozmetikai és tisztítószeres), üdítős és tejes dobozok tiszta, kiöblített állapotban
Fémhulladék: alumínium italos doboz (üdítős, sörös doboz), alufólia, alumínium tálca, konzervdoboz és egyéb fém élelmiszer csomagoló anyagok minden tiszta, kiöblített állapotban
Az átlátszó sárga zsákokat cégünk térítésmentesen biztosítja, melyet gyűjtéskor a járat személyzete annyi darabszámban ad vissza, amennyit Ön kihelyezett az ingatlan elé a gyűjtés napján legkésőbb reggel 06.00 óráig.
Kérjük NE helyezzen a zsákba ÜVEG hulladékot. Továbbá kommunális hulladékot és a jobbra felsorolt olyan szelektív hulladékot, amely élelmiszerrel, vegyi- vagy egyéb bomló/fertőző anyaggal szennyezett, mert ez esetben dolgozóink nem szállítják el.
további részletek:
KÖZLEMÉNY
AZ EURONERGY ALPHA KFT BERUHÁZÁSÁBAN ÉPÜLŐ,
TARNASZENTMIKLÓS 623,617 ÉS 593 HRSZ. ALATTI
NAPELEMES ERŐMŰVEKET
2019.02.28-ÁN FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZTE AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÓ,
A VILLAMOS ENERGIA TERMELÉS MEGKEZDŐDÖTT.
A TERÜLETEN ELEKTROMOS KERÍTÉS ÜZEMEL.
TÁRGYI TERÜLETRE SZIGORÚAN TILOS A BELÉPÉS ILLETÉKTELENEKNEK!
Generál kivitelező: Electron Holding Zrt.
TŰZGYÚJTÁSI TILALOM 2019. MÁRCIUS 6.
Tűzgyújtási tilalom Magyarország területén
Szerdától az ország teljes területére kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat az illetékes hatóságok, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az emberek figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, az erdőtüzek 99 százalékát ugyanis emberi mulasztás okozza.
A Nébih közölte, hogy az elmúlt időszak átlagosnál melegebb időjárása miatt az elmúlt egy hétben a keleti országrészben már életbe lépett a tűzgyújtási tilalom, majd az ország nyugati felében is indokolttá vált elrendelése.
A tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében, ideértve a térképen jelölt területeken található tűzrakó helyeket, a vasút és közút menti fásításokat, valamint a parlag- és gazégetést is.
Az elmúlt két hét tavaszias időjárása, valamint a csapadékmentes, szeles időjárás miatt az ország teljes területén – különösen a parlag és legelő területeken, valamint az azokkal határos erdőterületeken – fokozott tűzveszély alakult ki. Így az elmúlt napokban is szélsőségesen magas volt az erdő- és vegetációtüzek száma a Nébih tájékoztatása szerint: február közepe óta mintegy 2000 erdő- és vegetációtűz keletkezett, amelyek több mint 9000 hektár fával borított és mezőgazdasági területet érintettek.
Kedves Betegek!
2019.03.08.-án az orvosi rendelés
10:00-ig tart!
ÉRTESÍTÉS!
A hulladék elszállítás a jövőben keddenként történik a
DEHU Dél-Hevesi Kistérségi Hulladékszállító Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által.
FELHÍVÁS!
A Regio-Kom Térségi Hulladékszállítási Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy Tarnaszentmiklós településen a 2018 Karácsony és Újév ünnepek körüli kommunális hulladékszállítása az alábbiak szerint alakul:
2018. december 25. (kedd) szünetel, helyette:
2018. december 22. (szombat)
2019. január 01. (kedd) szünetel, helyette:
2019. január 05. (szombat)
TÁJÉKOZTATÓ
TÁJÉKOZTATJUK A LAKOSSÁGOT, HOGY
DR. KOVÁCS ANNA FOGORVOS
TELEFONSZÁMA 2018. NOVEMBER 14-TŐL MEGVÁLTOZOTT
AZ ÚJ TELEFONSZÁM:
06 20 943 8217
Csányi Sándor színművész vígjátéka
„Hogyan értsük félre a nőket?” címmel látható
2018. december 15-én (szombaton) 19 órakor
a Pájer Antal Művelődési Házban (5130 Jászapáti, István király 6-10.).
online jegyvásárlás:
Személyesen, telefonon: 1. 4. 5. 10. sorokba: Pájer Antal Művelődési Ház (Jászapáti István király út 6-10.).
Telefonérdeklődés: 57/441-071; 30/387-8418
Jegyárak: 1. 2. sor 4.900,- Ft a többi: 3.900,- Ft
TARNASZENTMIKLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉST ÉS KOSZORÚZÁST TART
AZ 1956-OS FORRADALOM 62. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL
A MEGEMLÉKEZÉS SZÍNHELYE:
HŐSÖK EMLÉKMŰVE
A KATOLIKUS TEMPLOM MÖGÖTTI TÉREN
IDŐPONT: 2018. OKTÓBER 19. PÉNTEK, 11.00. ÓRA
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK A MEGEMLÉKEZÉSRE!
JEGYZŐKÖNYV
Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018. (IX.26.)
önkormányzati rendelete
az avar és kerti hulladék égetésének helyi szabályairól
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZJEGYZŐI DÍJSZABÁS VÁLTOZÁSÁRÓL
A teljes kiírás itt tölthető le:
FELHÍVÁS!
A Regio-Kom Térségi Hulladékszállítási Nonprofit Kft. értesíti a tisztelt Lakosságot, hogy Tarnaszentmiklós településen az
2018.október 23-i (kedd) ünnepnap,
kommunális hulladékszállítás kerül megtartásra.
Kérjük a lakosságot hogy 2018. október. 23-án (kedden) a hulladékgyűjtő edényzeteiket
reggel 7 óráig szíveskedjenek kihelyezni ingatlanjaik elé.
Köszönjük megértésüket és együttműködésüket.
Regio-Kom Térségi
Hulladékszállítási Nonprofit Kft.
Polgármesterekkel találkozott az egri érsek
Katolikus iskolának „otthont adó” települések polgármestereit hívta találkozóra Ternyák Csaba egri érsek augusztus 21-én, az egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpontba. Az Érseki Fiúkórus előadása után a vendégeket Juhász Ferenc atya, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság (EKIF) elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy az Egri Egyházmegyében 47 településen működik egyházi iskola. Ez az első alkalom, amikor meghívták a polgármestereket, mert fontos a településvezetők személye. Az egyház velük együttműködve tudja elérni, hogy a nevelési-oktatási intézmények megfelelően töltsék be szerepüket.
Forrás: http://eger.egyhazmegye.hu/hirek/hirek-200/polgarmesterekkel-tal%C3%A1lkozott-az-egri-ersek
TÁJÉKOZTATÓ
Család -és Gyermekjóléti Szolgálat, ügyfélfogadás:
2018. Szeptember 6. csütörtök
8-12 óra között
Figyelem!
Várjuk a jelentkezéseket az Eszterházy Károly Egyetem együttműködésével megszervezett alapfokú informatikai tanfolyamra (amely már kétszer megrendezésre került).
A tanfolyam 2018. szeptember 1.-én indul és 2018. október 30.-ra ér véget.
A tanfolyam szombatonként kerül megrendezésre, a Napközi otthonban.
A tanfolyam ingyenes.
Jelentkezni Kovalcsik Klaudiánál lehet, adatokkal együtt.
TÁJÉKOZTATÓ
Család -és Gyermekjóléti Szolgálat, ügyfélfogadás:
2018 Augusztus 16. csütörtök
8-12 óra között
Közműszolgáltatók elérhetősége
„Korlátok nélkül – mozgáskorlátozott emberek- infokommunikációs akadálymentesítésie” pályázat tájékoztató és jelentkezési lap
A pályázat megvalósításának célja: olyan végtagsérült aktív korú mozgássérült emberek elérése, akik a fenti pályázat célcsoportjaivá válnak és személyesen szeretnék intézni hivatalos- és magánügyeiket, viszont ebben akadályoztatva vannak egészségügyi állapotuk miatt. Olyan célcsoport felkutatása szükséges, akik mindennapi életük során intézik közszolgáltatási és egyéb ügyeiket önállóan. A megyei mentorokkal együttműködve tesztelik a személyre szabott kommunikációs eszközöket és visszajelzést adnak az általuk felmerülő problémákról. Ez által lehetőségük nyílik az önrendelkező élet megteremtésére.
Közvetlen link a jelentkezési kérdőívhez:
A jelentkezési lap itt tölthető le:
Felhívás selyemkóró elleni védekezésre
A Bükki Nemzeti Park hivatalos felhívását itt olvashatja:
Köszönet nyilvánítás az egészségügyi dolgozóknak
Köszöntjük, és köszönjük
Dr. Bús András,
Dr. Ordódi Anton,
Dr Fütő László
háziorvosainknak, és
Tóth Andrásné szakápolónak,
Juhászné Boros Márta védőnőnek
az áldozatos munkáját – Tarnaszentmiklós lakosainak nevében is –
Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata
Miniszteri köszöntő:
Tájékoztatás vízkészlet növeléséről
TÁJÉKOZTATÓ
Család -és Gyermekjóléti Szolgálat, ügyfélfogadás:
2018 Július 05. csütörtök
8-12 óra között
Medve veszély
Medve veszély
Rendkívüli időjárás
A Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tájékoztatója
Tájékoztató a „Nyári diákmunka 2018” indításáról
A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik:
- nappali tagozaton tanuló diákok
- a program kezdő időpontjában idősebbek 16 évnél, de a program befejezésekor sem töltik még be a 25. életévüket
- közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket
- foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek
Jelentkezési határidő: 2018.június 14.
Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata
Főzőverseny
EFOP 1.8.6.-17-2017-0004 számú
„HAGYOMÁNY ÉS MEGÚJULÁS AZ EGÉSZSÉGMEGŐRZÉSBEN”
egészségfejlesztő testmozgás és szabadidő sport program kezdődik a 2018.május 11-én pénteken 19 órai kezdettel ZUMBA foglalkozással a Napköziben.
A ZUMBA oktatója újra Boricseva Natalija lesz.
A foglalkozás a pályázati támogatás eredményeként ingyenes. Összesen ez évben 16 foglalkozás várható.
Várjuk a régi és új ZUMBA iránt érdeklődőket pénteken este 19 órára a Napköziben.
Tarnaszentmiklósi vasúti átjáró korlátozás
AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA KULTÚRÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁGA
Kulturális alapellátás támogatására 1 000 fő alatti kistelepülések számára pályázatot írt ki 2017. november 6-i beadási határidővel, melynek pályázatát Buda Sándorné polgármester készítette el.
A pályázat célja a kulturális alapellátás bővítése kulturális projektek megvalósításával, ezen belül a történelmi bemutatóhelyek tanulmányozása, ismeretek bővítése céljából témakört jelölte meg az Önkormányzat. A sikeres pályázattal 350.000,- forint támogatást kaptunk.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark látogatással azt szerettük volna elérni, hogy a fiatalok magyarságtudata minél előbb kifejlődjön, a nemzeti történelmi örökségünk megismerésével, a múltból ismereteket tanulva, ki tudják jelölni helyüket jelenünkben. A magyar kultúra kincseivel ez az örökség gazdagítja mindannyiunk lelkét.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 2018. április 19-én, csütörtökön lezajlott tematikus látogatáson 45 Tarnaszentmiklósi tanuló vett részt 10 éves kortól 18 éves korig, általános iskolai és középiskolai korosztály.
A programban szerepelt Magyarország történelme 3Dimenziós filmvetítés, a Feszty- körkép: „A magyarok bejövetele”, a Nomád parkban: „Bakot lőttem” – íjászat, „Árpád népe”- rendhagyó történelemóra a honfoglalók életmódjáról; Árpád emlékmű, lovasbemutató, közös ebéd. Az egész napos ingyenes program minden résztvevő fiatal és felnőtt számára maradandó szép élményt nyújtott.
FELHÍVÁS!
A Regio-Kom Térségi Hulladékszállítási Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy Tarnaszentmiklós településen a 2018. május 01. (kedd) szállítási nap kommunális hulladékszállítása
2018. április 28. (szombat)
kerül áthelyezésre.
Szíves megértésüket és együttműködésüket köszönjük.
Regio-Kom Térségi Hulladékszállítási Nonprofit Kft.
FELHÍVÁS
Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata felhívja a gépjármű tulajdonosok figyelmét, hogy a 2018.évi gépjárműadó első félévi részlet befizetési határideje
2018. március 19.
A gépjárműadó rendezésére szolgáló csekkek a polgármesteri hivatalban hivatali időben átvehetők.
Örömmel értesítjük Tarnaszentmiklós lakosságát, hogy önkormányzatunk újra sikeresen pályázott.
A Belügyminisztérium a kistelepülési önkormányzatok alacsony összegű fejlesztéseinek támogatása keretében
1.246.823,-
forintot nyert el
a NAPKÖZI étkező helyiségének aljzat teljes cseréjére, hőszigetelt, új aljzatbetonra, hidegburkolat fedéssel.
A felújítási munkákra 2018-ban kerül sor.
Üdvözlettel:
Buda Sándorné
Tarnaszentmiklós Polgármestere
HAMAROSAN…
HIRDETMÉNY
Az Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy a
szociális tüzelőanyag támogatás kérelmeket
2017. november 20.-tól 2017. december 15.-ig,
hétfő. kedd, szerda és pénteki napokon 8 órától 9 óráig,
csütörtökön 8 órától 12 óráig lehet benyújtani.
nagyításhoz kérjük, kattintson a képre
nagyításhoz kérjük, kattintson a képre
Emlékműavatás Tarnaszentmiklóson
Emlékmű avatás
Az emlékművet Szabó Zsolt Országgyűlési képviselő avatja fel. Majd azt követően Nagy István Esperes Úr szenteli fel a műemléket.
Felhívás
Tisztelt Lakosok !
A Regio-Kom Térségi Hulladékszállítási Nonprofit Kft. értesíti Tarnaszentmiklós település Lakosságát, hogy a 2017. június 29-i (csütörtök) háztól történő zöld zsákos szelektív hulladék-gyűjtést – műszaki okok miatt – 2017. június 30. (péntek) napjára teszi át.
Jásztelek, 2017. június 28.
Együttműködésüket és megértésüket köszönjük!
Regio-Kom Térségi Hulladékszállítási Nonprofit Kft.
Tarnaszentmiklósi Természetes Tökmagolaj, a folyékony erő
A gasztronómiai élvezetek mellett kiváló gyógyhatással rendelkezik. Nagyszerűen harmonizál túróhoz vagy szendvicskrémhez keverve, levesek, szószok, főzelékek (pl. tök) ízesítéséhez, nyers vagy párolt zöldségekhez, vegetáriánus ételek finomítására, valamint tésztákra, hidegtálakhoz (lágy és fűszeres sajtok, minőségi sonkára) vagy éppen a kész tojásrántottára, de vanília fagyira egyaránt néhány csepp is elég.
Kiváló pesto készítésére, a tökmagolajos savanyú káposzta pedig télen egy igazi vitaminbomba.
Süteményeknek – vaj vagy margarin helyettesítőjeként – fantasztikus ízt és színt kölcsönöz.
Gyógyhatása:
A tökmagolaj rengeteg telítetlen zsírsavat tartalmaz, így koleszterin-csökkentő hatással bír. Emellett fontos megemlítenünk, hogy javítja az agyi keringést és lassítja az érelmeszesedést. A telítetlen zsírsavakról már sokat hallottunk, viszont a Delta-7 nevű hatóanyag – amiből szintén rengeteg található a tökmagolajban – kevésbé ismert. Ez az összetevő a férfiak számára nagyon fontos, mivel a prosztataproblémák kezelésére ajánlják.
Kapható, a készlet erejéig, a Polgármesteri Hivatalban, 0,5 L kiszerelésben, fogyasztói ára 1500 Ft/üveg.
Rendkívüli időjárás figyelmeztetés Tarnaszentmiklós területére
nagyításhoz kérjük, kattintson a képre
FELHÍVÁS
AZ ELMÚLT HETEK CSAPADÉKOS IDŐJÁRÁSA A ZÖLD NÖVÉNYZET GYORS ÉS DÚS NÖVEKEDÉSÉT OKOZTA.
TÖBBSZÖR, ÉS GYAKRABBAN SZÜKSÉGES A FŰ ÉS EGYÉB NÖVÉNYEK VÁGÁSA, NYÍRÁSA.
FELHÍVJUK A LAKOSSÁGOT, HOGY AZ ÁLTALUK HASZNÁLT/TULAJDONOLT INGATLANOK ELŐTT A FŰ NYÍRÁSÁT VÉGEZZÉK EL!
TÁJÉKOZTATJUK A LAKOSOKAT, HOGY AZ 5/2004.(I.28) GKM RENDELET 3.2.2. PONTJA ÉRTELMÉBEN:
„ A járda, a gyalogút, valamint a kerékpárút tisztán tartása
a) A járda, a gyalogút, a kerékpárút, valamint a gyalog- és kerékpárút tisztítása során ügyelni kell arra, hogy azok burkolata ne rongálódjék meg.
b) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az ingatlan tulajdonosának (kezelőjének, használójának) kell gondoskodnia az ingatlan előtti járdaszakasz (járda hiányában 1 m széles területsáv, illetve ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület), valamint a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgyai tisztántartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok eltávolításáról.
c) A szórakozó, a vendéglátó és az elárusítóhelyek, üzletek előtti járdaszakaszt a nyitva tartás ideje alatt – a közútkezelő és a helyiséget használó eltérő megállapodásának hiányában –a használó köteles tisztán tartani.”
Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata nevében
Buda Sándorné sk.
polgármester
további részletekért kérjük, kattintson a képre
Tűzgyújtási tilalom feloldása
A földművelésügyi miniszter a mai naptól az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások melletti területekre, 2017. március 3-tól, az EVgF/180/2017. számú határozattal elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat azonnali hatállyal feloldja.
A miniszter felhívja a lakosság és a kirándulók figyelmét, hogy az erdőben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell annak eloltásáról. Az erdőn kívüli területeken és a lakott területeken történő tűzgyújtás esetén is minden esetben fokozott figyelemmel kell eljárni, mert a tűz felügyelet nélkül könnyen továbbterjedhet és súlyos károkkal járó közvetlen tűzeset forrása lehet.
Az erdőtüzek megelőzésével kapcsolatos további hasznos tudnivalókról az www.erdotuz.hu oldalon is lehet tájékozódni.
(FM Sajtóiroda)
Anyák napja Tarnaszentmiklóson
Anyák napi meghívó
Térségbejárás keretében 2017. április 11.-én településünkre, Tarnaszentmiklósra látogatott Szabó Zsolt a fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Úr, a 3. számú választókörzet országgyűlési képviselője.
Szabó Zsolt országgyűlési képviselő találkozott a település vezetőjével, a helyi gazdákkal, az óvoda és általános iskola pedagógusaival, a vadásztársaság tagjaival, és a helyi nyugdíjas klub tagjaival.
Meglátogatta a Kultúrházban zajló gyermekszínház előadását, köszöntötte a gyerekeket és a szülőket. A térségbejárás során szó került a térség várható fejlesztéseiről, a település által megpályázható beruházások lehetőségéről is.
Tarnaszentmiklósi megemlékezés az 1848-49 évi forradalom és szabadságharc 169.-edik évfordulóján.
Nőnap alkalmából
Tehetségkutató verseny
Tarnaszentmiklósi Farsangi Bál
Tarnaszentmiklósi falukarácsony képekben
Elkészült a falu karácsonyfája
Karácsonyi plakát
A letöltéshez kérem, kattintson a dokumentumra!
Vona Istvánné köszöntése 90. születésnapja alkalmából
2016. szeptember 7.-én köszöntötte 90. születésnapja alkalmából Vona Istvánnét -Marcsa Nénit – Tarnaszentmiklós Önkormányzata és a Nyugdíjas Klub a mezőnyárádi otthonban, családja tagjai, az otthon vezetése és a lakók körében, kívánva neki jó egészséget, hosszú, boldog életet.
Az Önkormányzat nevében Buda Sándorné polgármester köszöntötte az ünnepeltet, a Nyugdíjas Klub nevében Tóth Lénárdné, Szalmási Istvánné és Motsidlovszky Antalné adta át a tarnaszentmiklósiak jókívánságait.
Advent első gyertyagyújtás Tarnaszentmiklóson
a nagyításért kérjük, kattintson a képre
Idősek Világnapja Tarnaszentmiklóson
A 2016. október 2-i Népszavazás miatt, idén október 15-én szombaton került sor az IDŐSEK VILÁGNAPJA 2016-os ünnepség megtartására.
A hangulatos eseményen megjelent szépkorúakat nagyon színvonalas, meghitt és vidám műsorral köszöntötték az Óvoda és az Iskola gyermekei, a Nótafa csoport pedig énekszóval, a „Nyugdíjasok Himnusza”-val.
Az Önkormányzat finom gulyáslevessel, túrós rétessel, forralt borral és teával vendégelte meg a megjelenteket.
Az ünnepség után Buda Sándorné polgármester, Módos Katalin képviselő és Veréb Krisztián önkormányzati munkatárs külön köszöntötte Törőcsik Illésné – Tarnai Mariska nénit, aki jelenleg Tarnaszentmiklós legidősebb lakosa 94 életévével.
Minden idősnek, nyugdíjasnak, nyugalmas, hosszú életet és jó egészséget kíván Tarnaszentmiklós Önkormányzata.
2016/17 évi tanévnyitó a tarnaszentmiklósi iskolában
Egy színvonalas esemény részesei lehettünk a szombati nap folyamán.
Az ünnepségen, az iskola fenntartó váltás okából, ünnepélyes és jelképes kulcs-átadásra is sor került.
Ezen a kivételes napok jeles vendégeket köszönthettünk Tarnaszentmiklóson: Dr. Ternyák Csaba Főtisztelendő Érsek Urat, az Egri Főegyházmegye Főpásztorát, a Nemzet Színészét, Törőcsik Mari Kossuth díjas Művésznőt, Nagy István Esperes Urat, az Egri Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság Munkatársait, Fodor Zsolt Urat, a Pély Községért Egyesület Tiszteletbeli Elnökét, Bódor Istvánnét, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Igazgatóját, Mikósné Tasi Editet, a Szent Gellért Katolikus Általános iskola Petőfi Sándor Tagiskola Vezetőjét.
Több, mint kétszáz éve annak, hogy egri érsek látogatott településünkre. Ezért is kiemelkedő esemény, hogy Dr Ternyák Csaba Főtisztelendő Érsek Urat köszönthettük, hogy találkozhattunk vele, és az egri egyházmegye meghallgatta kérésünket, fogadta iskolánkat, mint új fenntartó.
Hálával tartozunk a Nemzet Színészének, Törőcsik Marinak a közbenjárásáért, segítségéért.
Köszönettel tartozunk Nagy István Esperes Úrnak és Fodor Zsolt Úrnak az odaadó támogatásáért törekvésünkben.
Kedves Tarnaszentmiklósi Lakosság!
Tisztelt Látogatók!
Örömmel tájékoztatom a tisztelt lakosságot és a weboldalunk látogatóit, hogy Tarnaszentmiklós Község hivatalos weboldala elkészült és megkezdte működését.
A weboldal fő feladata, hogy teljes körűen tájékoztassa a tisztelt lakosságot illetve a weboldalt felkereső látogatókat a község híreiről és a település fontos eseményeiről, információiról valamint a kötelezően előírt adattartalomról.
Tisztelettel:
Buda Sándorné
Tarnaszentmiklós Község Polgármestere
Készült: 2016. augusztus 01.